Close

Település bemutatása

A város a 11-es főút mellett, Budapesttől 43 km-re, északra található. Közúton személygépkocsival és autóbusszal, a Dunán pedig hajóval közelíthető meg. A MAHART hajóállomásán menetrendszerű járatok és különjáratok kötnek ki. Nagymaros felől a legalább óránként közlekedő komp bonyolítja a túloldalról érkező személy– és járműszállítást.

Visegrád területén az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, folyamatosan pedig a bronzkor végétől lakott a környék. A kelták után a rómaiak leltek itt otthonra, akik a IV. sz. elején a Sibrik-dombon (a mai településtől É-ra, közel a Dunához) építették fel a Pons Navatus nevű castrumot. Később szlávok települtek a környékre, s ők nevezték a castrumot Visegrádnak, amely kifejezést később a magyarok is átvettek. Az első latin nyelvi oklevél 1009-ben említi Visegrád várát és megyéjét.

A mai várrendszert IV. Béla építtette az 1250-es években. 1323-ban Károly Róbert Temesvárról Visegrádra hozta át udvarát. 1323-ban ez a város lett az ország központja. 1335 őszén itt zajlott le a híres visegrádi találkozó (négy közép-európai uralkodó tanácskozási helye). Utóda, Nagy Lajos egy ideig Budára tette át székhelyét, de folytatta az építkezéseket. 1370-ben itt fogadta a lengyel rendek küldöttségét, akik neki ajánlották fel a lengyel koronát. A palota jelenlegi alaprajzát Zsigmond király idejében is építették ki.

Visegrád második fénykorát Mátyás király uralkodása alatt élte, aki nagyszerű épületeket emeltetett a várban, és felújíttatta Zsigmond király palotáját és itt tartózkodott 1408-ig. A török korban már csak romlás következett: a sűrű harcok tönkretették az egykor virágzó várost. A törökök kiűzése után (1686) a már erősen romos vár végképp pusztulásnak indult. A vár feltárása és a megmaradt részek helyreállítása 1870-ben kezdődött meg, és hosszabb-rövidebb szünetekkel a mai napig tart.

A Fellegvár a visegrádi várrendszer (vízivár, alsóvár, felsővár) legismertebb tagja, mivel a Várhegy tetején álló építmény minden irányból messziről látszik, s a visegrádi kirándulások, túrák leggyakoribb célja. A szabálytalan alakú várat az autóparkoló mögötti, ötszög alakú külső keleti kaputoronynál érjük el, majd a a külső várudvarra, (panoráma!), az alsó várudvarra és az erős déli kaputornyon át a belső várudvarra juthatunk el. A belső vár alsó udvarában valaha a várőrség lakott. Itt van a kőkávás kút is, amely a védők szerencséjére igen bővizű volt.

A háromszögletű felső udvarban a legfontosabb épületek helyezkedtek el: a Ny-i oldalon egy gótikus palota (szép faragású ajtó- és ablakkeretei láthatóak), az É-i oldalon a Mátyás által emelt, jórészt elpusztult lovagterem és a legjobban megmaradt északi palota, a K-i oldalon a keleti palota, a királynék kincseskamrája és a kápolna. Az É-i és K-i oldal találkozásánál állt az öregtorony (ma csak falcsonkja van meg), ahol a királyi ékszereket és a Szent Koronát őrizték. 1440-ben itt valóságos krimi zajlott le, amikor a később tragikus sorsra jutott V. László számára anyja ellopatta a koronát, melyet később Sopron városával együtt elzálogosította nagybátyjánál, lll. Frigyes német császárnál. Mátyás királynak csak 1463-ban sikerült azt visszaszereznie óriási áron, 80 ezer aranyért. Ezután 1529-ig ismét itt őrizték a koronát; ekkor Szulejmán szultán elfoglalta a várat, a koronát pedig elküldte Budára, az általa elismert Szapolyai János királynak.

Visegrádot közúton nemcsak a 11-es főúton, hanem a Pilisen keresztül, Pilisszentlászló irányából, gyönyörű erdeinket átszelő, kacskaringós úton is megközelíthetjük. Ha Budapest felől érkezünk a városba, akkor Szentgyörgypuszta városrésze után, a Városkapu szép íve alatt jutunk el a MAHART kikötőhöz, ahová menetrendszerűen érkeznek a sétahajók.

Az út bal oldalán a Reneissance Étterem reneszánsz köntösben felújított épülete látható. Az étteremben kosztümös felszolgálók korabeli receptek alapján készített, s cseréptálakon felszolgált specialitásokkal kínálják a vendégeket. Az étterem közvetlen szomszédságában, a Salamon-torony aljában található a Vár Hotel, mely 20 darab, zuhanyzós szobával, étteremmel, drinkbárral várja vendégeit. Folytatva utunkat, egy MOL-töltőállomás mellett elhaladva, bal oldalról a város központi, nagy parkolójához érünk, ahonnan gyalogos kirándulásokat tehetünk a város főutcáján, vagy a közúton továbbhaladva hamarosan elérjük a révállomást.

Az átkelő a Rév utcával szemben, a 11-es főút mellett található (inf.: tel.: 26/398-344 , fax: 597-065), s az óránként induló járatottal átkelhetünk a szomszédos Nagymarosra, de igény szerint, 120 és 70 fős hajókkal rövidebb-hosszabb kirándulásokat is tehetünk a Dunán.

A Dunapart mellett a város teljes hosszában kellemes, ligetes sétány került kialakításra, mely kiváló lehetőséget teremt a kikapcsolódásra, felüdülésre. A Rév utcán a városba bekanyarodva rögtön két vendéglátóhely is megállásra csábít. Balra a közkedvelt Fekete Holló étterem és panzió, jobbra pedig a Visegrád Hotel és Sirály Étterem szép, modern, mégis a tájba illeszkedő épületéhez érünk, ahol magas szintű, igényes ellátással, finom ételekkel várják a vendégeket.

A Grill Udvar elsősorban a meleg nyári esték kedvelt szórakozóhelye, a Rév utcáról nyíló kis üzletekben pedig lehetőség nyílik ajándéktárgyak vásárlására is. Az utca keresztőzédésében, a sarkon XVIII. sz.-i késő barokk r. k. templom áll, mellette, gondozott parkban Árpádházi Szent Margit szobrában gyönyörködhet a látogató. Ez után a Don Vito Étterem és Pizzéria izgalmas, a 20-30-és hangulatát idéző épületéhez érünk, mely színes programjaival, kiváló konyhájával igen hamar a térség híressége lett. A következő épület a Városháza, mely köszönhetően a nemrégiben történt felújításnak, szépen illeszkedik az utcaképbe.

A Fő utca híres házairól, egykori lakóiról a históriás-táblák adnak információt. Leghíresebb épület-együttese az egykori királyi palota, melynek épületei Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király alatt épült ki. A Mátyás-palota díszudvarában az ünnepségek alkalmával a pompás szökőkútból vörös- és fehérbor folyt, a vendégek legnagyobb ámulatára és örömére. A török időkben a palota tönkrement, majd a XVIII. sz. elején betelepített német lakosság a köveket építkezéseihez hordta el. Azután nem esett több szó a palotáról: mintha a föld nyelte volna el megmaradt részeit. Majdnem ez történt: az esőzések lemosták a meredek hegyoldal talaját, amely teljesen betemette a maradványokat. Bár ezeket már a XIX. században is keresték, csak 1934 szilveszterén akadt nyomukra Schulek János építész (a Halászbástyát és a Mátyás-templomot építő Schulek Frigyes fia), aki a következő évben kiásatta a kápolna romjait. Azóta folynak itt ásatások.

A beépített terület kiterjedése 600 m x 300 m volt (amelynek kb. egyharmada van feltárva), és a hegyoldalban lépcsőzetesen öt szinten helyezkedett el. A palota történetét bemutató Mátyás király Múzeum a kert bejárata mellett (Fő u. 29.) álló, a palota köveiből emelt épületben kapott helyet. (Nyitva: V. 1–X. 31. K–V 9–16.30, XI. 1–IV. 30. K–V 8–15.30.) Leghíresebb látnivalói: a vörös márvány Herkulus-kút eredeti darabjai és restaurált mása, az Oroszlános-kút mása (eredetije a Salamon-toronyban látható).

A Fő utcán továbbsétálva elhaladunk az 5. sz. ház előtt. Görgey Artúr (1818–1916), az 1848/49-es szabadságharc fővezére itt élte le teljes visszavonultságban hosszú élete utolsó 30 évét, és itt is halt meg. Az utca végén, kis téren áll Mátyás király bronz mellszobra, Fadrusz János alkotása, amely a híres, 1903-ban készült kolozsvári Mátyás-emlékmű részletének másolata. Jobbra, a Salamontorony utcán juthatunk fel az alsóvár lakótornyához, amely a Salamon-torony nevet egy téves hagyomány alapján kapta, mivel Salamon nem itt, hanem a Sibrik-dombon raboskodott. A 31 m magas, ötemeletes lakótorony 3,5-8 m vastag falaival az ország legerősebb építménye volt. A védelmi rendszer legkorábbi részeként a kapuján áthaladó Duna menti út ellenőrzésére szolgált. Öt emeletét lakószobák, konyhák és raktárak (s időnként börtön) foglalták el. Az épület jelenleg múzeum, ahol többek között a palotában talált értékesebb leletek (pl. az említett oroszlános kút is) láthatók.

Ha a Salamontorony utcán visszatérünk a partra, és folytatjuk az utat jobbra, néhány méter után egy parton álló, négyszögű torony maradványához érkezünk. Ez a rondella vagy vízibástya. Egyidős a várrendszer többi részével, s annak legalsó részét képezte. Innen figyelték a Duna forgalmát, valamint emelőszerkezetekkel vizet juttattak belőle az alsóvárba. A többemeletes épület teteje elpusztult, alsó részének mai formáját Schulek János alakította ki az 1930-as években. Lépcsőjén a várépítő IV. Béla szobra, vaskorlátain az Árpád-, Anjou-, Luxemburgi- és Hunyadi-család címere láthatók. A rondellát az alsóvárral, azt pedig a felsővárral ma is álló, zárófal köti össze, amely a XIII. sz.-ban épült. A kaput azonban, amelyen át Budapest felé visz az út, 1820 körül vágták a falba. A régi út az Alsóváron, a Salamon-torony melletti, XIII. sz.-i északi kaputornyon át vezetett. Ma erre a Panoráma út É-i szakaszához, azon pedig (kb. 300 m) a Sibrik-dombhoz jutunk.

Amennyiben a templomnál lévő kereszteződésnél jobbra (vagyis Esztergom irányába) fordulunk a kisváros jellegzetes utcájában tehetünk kellemes sétát. A sétánk során két utazási iroda – a Bauer Reisen Utazási Iroda, majd a Hungaro Reisen Utazási és Vadászatszervező Iroda – munkatársai is segítségünkre lehetnek, de ajándékvásárlásra is lehetőség nyílik. Az Apátkúti patak szépen rendezett medre melletti kis sétányon a Visegrádi-hegység irányába is indulhatunk. A Fő utcán érhetjük el a Honti Hotel és Panziót, mely csendes, romantikus, szép környezetével, kellemes szobáival, finom konyhájával méltán kedvelt a Visegrádra érkezők körében. A Hotel 11-es főút felőli bejáratánál az Autós Camping érhető el.

Ha a templomtól egyenesen továbbhaladunk, a szépen gondozott Mátyás Király utcában folytathatjuk sétánkat. A Gulyás Csárda muskátlis ablakaival és udvarával hívogatja a vendégeket. Egy kellemes, szökőkutas park mellett folytathatjuk egyenesen is utunkat, de bekanyarodhatunk a Széchenyi utcára is, ahol a Művelődési Ház és Könyvtár kúria-épületében várják az olvasni, internetezni vágyókat, kiállítótermeiben pedig időszakos kiállításokat, tárlatokat is rendeznek.

A Mátyás Király utcában továbbhaladva A Pilisi Parkerdő Rt. központi épülete mellett elhaladva érjük el azt a pihenő résszel kialakított kereszteződést, melynek két épülete is említést érdemel. A kanyarban a város felé a kiváló Patak Fogadó szemet gyönyörködtető, az erdő felé pedig, a patakon átívelő fa hídon keresztül az Erdei Iskola barátságos épületével találkozhatunk.

Amennyiben az Erdei Iskola útján továbbhaladunk, kellemes erdei sétákra, kirándulásokra nyílik lehetőségünk. Az Ördögmalom Vízesés után a Magda-forrás után érhetjük el a Telgárthy-réten található pihenő parkot, s a Bertényi Miklós Füvészkertet.

Ha a kereszteződésben balra vesszük az irányt a Nagyvillám létesítményeihez jutunk el. A Fekete-hegy 325 méteres magasságában találjuk a Silvanus Konferencia & Sport Hotelt****, mely 139 csodálatos panorámájú szobával, konferenciaközponttal. Wellness- szolgáltatásokkal, squash pályával biztosítják a teljes kikapcsolódás élményét, a gasztronómia kedvelőit pedig a magyar és a nemzetközi konyha különlegességeivel várják a vendéglátók.

A Nagyvillám szórakoztató központ az aktív kikapcsolódás kedvelői számára nyújt változatos programokat: Fun Extreme Canopy drótkötélpálya (www.canopy.hu, Tel: +36 30 2 78 32 51 e-mail: info@canopy.hu), bob-, minigolf- és télen sípálya várja a vendégeket.

A Nagyvillám oldalában található a Nagyvillám Vadászcsárda. Az Étteremből csodálatos panoráma nyílik a Fellegvárra és a Dunakanyarra. A helyi gasztronómiát elsősorban a pilisi erdőkből származó nemes vadak, kiváló és sokféle erdei gomba és gyümölcs felhasználása képviseli.

A mogyoróhegyi látogatóközpont és kirándulóhely igen népszerű a jó levegőt, kellemes környezetet kedvelők körében csakúgy, mint a Dunakanyar Erdei Iskola és a Jurta Camping.

Visegrád legújabb kori kincse a termál- és ásványvíz, melyet a Lepence-völgyében található kutak segítségével 1400 méter mélyről hoznak a felszínre. Ez a 39 °C-os héviz táplálja Lepence strandját melyet 1977-ben ott nyitottak meg, ahol a Lepencei-patak eléri a Dunát. A fürdő teraszairól gyönyörű a kilátás a Dunakanyar dömösi szakaszára. 2003-ban kezdte meg működését a Dunakanyar legszebb és legnívósabb szállodája, a Thermál Hotel Visegrád****. A gyógy-, wellness- és konferenciaszálloda 174 szobájával, kitűnő éttermével és szórakozási lehetőséggel, gyógyászati, fittness, wellness, spa-szolgáltatásokkal várja a vendégeket.

Visegrád: hajóállomás, autókomp, posta, orvos, gyógyszertár, étterem, hotel, panzió, kemping, jurtatábor, vadászház

Lepence: melegvizű strand